2023. 03. 11-12 ∙ Felhívás : Casting Workshop – 2084 Project

Színészek, táncosok, mozgásművészek jelentkezését várjuk a Ladder Art Company következő, mozgásszínházi produkciójába. A jelentkezés minden korosztály számára nyitott. A 30 év alatti művészek lehetőséget kapnak a lengyelországi International Theatre Seminar for Young Artists Lublin 2023” programon való részvételre is.

A Casting Workshop-ról

Helyszín: Budapest, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Műhely Alapítvány, 80-as terem.

Időpont: 2023.03.11-12., 10.00-18.00

Akkor jelentkezz, ha:

o van előadóművészeti tapasztalatod és érdekel a mozgásszínház, fizikai színház világa,

  • valósnak és fontosnak tartod a klímaválságot, szeretnél egy ehhez a témához kapcsolódó előadás társalkotója lenni,
  • kíváncsi és nyitott vagy új előadóművészeti kifejezési formákra, tréning alapú színházi munkára
  • ráérsz a casting workshop idején, valamint 2023 májusában a próbafolyamatra, hétköznaponként napi 4 órában (terv szerint délelőttönként).
  • elfogadod a próbafolyamat anyagi feltételeit (lásd alább).

A workshop jellege és célja:

A 2 napos intenzív workshop alatt különböző színészmetodikai és fizikai színházi módszerekből (pl. Lecoq, Viewpoints, M, Csehov) kölcsönzött tréning-gyakorlatokon keresztül megismerkedhetnek a jelentkezők a próbafolyamat jellegével, szemléletével, rendezői munkamódszerével. A workshop “casting”-jellege kétoldalú, nem csak a rendező keresi meg a jelentkezőkből a későbbi előadás csapatát, hanem a résztvevők is döntenek arról, hogy kívánnak-e  a megismert munkamódszerrel létrehozott próbafolyamatban részt venni.

A casting-workshop során olyan tréninggyakorlatokkal foglalkoznak a jelentkezők, amelyek relevánsan segítik az előadóművészeti képességek fejlődését, így azoknak is hasznos tapasztalatokat rejthet, akik nem kerülnek be a további munkafolyamatba.

A jelentkezés módja

Jelentkezni a ladderartcompany@gmail.com címre küldött szakmai önéletrajzzal, és egy maximum 3 perces bemutatkozó videóval lehet, amelyben kérjük mondd el, hogy

  • mi motivál a jelentkezésben
  • mi a viszonyod a mozgásszínházhoz,
  • mi a viszonyod a klímaválsághoz.

Jelentkezési határidő: 2023.02.23.             

A Casting Workshopra való jelentkezés nem jelenti egyértelműen az arra való meghívást! A jelentkezőket legkésőbb február. 26-ig értesítjük az eredményről. 

A készülő produkcióról

A 2084 – az Aranykor eljövetele egy mozgásszínházi előadás, melyben a vizuális és fizikai színház, az abszurd és börleszk világa olvad eggyé. Utalva George Orwell regényére (1984), az előadás a 21. század társadalmi és környezeti változásainak valószínű következményeiből kiindulva reagál az éghajlatváltozás jelenlegi kihívásaira, bemutatva, hogy a globális felmelegedés és a kapcsolódó fenyegetések hogyan hatnak jelenünkre és a közeljövőre. Az előadás fiktív, utópisztikus és szimbolikus történetet mesél el a klímaválság különböző hatásai miatt otthonukat elhagyni kényszerütekről, akik boldogulásukat keresik egy új, békésebb élet reményében.

Szinopszis

Valahol a Föld nevű bolygón, valamelyik Óceánon, valamikor 2084 táján.

Egy műanyag-szemét-halomból összeállt tutajon utaznak azok, akik a klímaválság különböző hatásai miatt menekülésre kényszerültek. Van, kinek otthonát pusztította el valamilyen természeti katasztrófa, másnak hazájának időjárása elviselhetetlenné vált, és van, ki háború elől menekül. Ők azok, akik más-más országból menekültek, hogy új otthont találjanak. Vagy legalább biztonságot. Vagy legalább még valami élelmet. Ők, egy maroknyian, a Föld lakossága. A maradék. Aki túlélte.

És ők mind állatok.

Az emberek? Ők már meghaltak, eltűntek, másik bolygóra menekültek, vagy ki tudja hova lettek. A túlélők pedig olyanok, mint egy 21. századi Noé Bárkája lakói – egymásra utalva keresik a  szárazföldet, ahol talán újra kezdhetik az életet.

Sikerül-e állatnak maradni az elembertelenedett világban? Miután az emberiség elpusztította a bolygót, hagyott-e hátra egy talpalatnyi (mancsalatnyi) élhető területet? És a félelemnek, önzésnek, hatalomvágynak sikerült-e az állatok szívébe is beszivárogni, vagy még van remény egy újrakezdésre, a 21. századi Özönvíz után az Aranykor eljövetelére?

A forma inspirációja, referencia: Philippe Genty, Maguy Marin, James Thiérrée, Slava Polunin munkái

A történet inspirációja, referencia: S. Mrozek: A nyílt tengeren, a bibliai Noé bárkája

Szerző: O. Horváth Sári és Marofka Mátyás

Rendező: Marofka Mátyás (www.matyasmarofka.com)

A tréningalapú próbafolyamat során a résztvevők betekintést nyernek J. Lecoq, a Viewpoints, és M. Csehov színszmetodikai módszereibe, valamint clowning és fizikai színházi gyakorlatokba.

A próbafolyamat tervezett ideje:

Próbafolyamat: 2023 májusában, hétköznaponként napi 4 órában (terv szerint délelőttönként)

Bemutató: 2023 május végén

A produkcióra építve egy újabb előadás kerül majd bemutatásra 2023 őszén. Az előadók lehetőséget kaphatnak az ebben való részvételre is, további egyeztetés szerint.

Anyagi feltételek:

120.000.- Ft bruttó juttatás a májusi próbákért és bemutatóért, valamint 30 év alattiaknak részvételi lehetőség a május 29-június 6 között megrendezett “International Theatre Seminar for Young Artists Lublin 2023” programon Lengyelországban, Lublinban. 

Ez a program a lengyel Eastern Theatre Foundation által szervezett Visegrad program, amely során lengyel, cseh és magyar, fiatal, nemzetközi színházi alkotók (színészek, rendezők, dramaturgok, tervezők, zeneszerzők) közösen létrehoznak színházi projekteket a lublini rezidencián együtt töltött egy hét alatt, valamint találkozhatnak lengyel színházi alkotókkal, és a programban résztvevő oktatók workshopjain bővíthetik tudásukat. A projekt remek lehetőség nemzetközi kapcsolatépítésre, új színházi formák és módszerek megismerésére, saját művészeti elképzelések kipróbálására egy biztonságos közegben. A programban résztvevők teljes ellátást, szállást, utazást kapnak a lengyel rezidencia idejére, valamint ingyenes workshopokon és városnéző programokon vehetnek részt Lublinban.

(Az életkorhoz kötött ajánlat egyedüli oka, hogy az “International Theatre Seminar for Young Artists Lublin 2023” programon 29 évnél idősebbek nem vehetnek részt.)

Scroll to top