Marofka Mátyás és Wagner-Puskás Péter, zenész Ab ovo című előadásunkkal több vidéki középiskolában lépett fel március és április hónapokban is a Déryné Program KULTUP elnevezésű programjának keretén belül.
Előadásunk a programnak köszönhetően márciusban eljutott Veszprémbe, Gyöngyösre, Törökszentmiklósra és Komlóra is. Ebben a hónapban minden iskolában napi 2 előadást játszottunk.
Áprilisban további hat vidéki városba utazott a darab, egészen pontosan Szegedre, Szentendrére, Mosonmagyaróvárra, Püspökladányba, Sátoraljaújhelyre, Mohácsra is. Ezek közül Szegeden és Szentendrén napi 2, a többi városban napi 1 előadással érkeztünk. Ebben a hónapban Sátoraljaújhelyen Pagonyi András állt be Wagner-Puskás Péter helyére, és kísérte a darabot zenészként.
Köszönjük a KultUpnak a felkérést és a szervezést, reméljük a programnak köszönhetően a diákokhoz is közelebb tudtuk hozni a cirkuszművészetet!
A KULTUP program színházi és művészeti témákban nyújt tematikus előadásokat és műhelymunkákat középsikolás diákoknak azzal a céllal, hogy közelebb hozza a kultúrát a fiatalabb korosztályhoz.
Saját szavaikkal élve: „A program célja színházi és művészetoktatási programok eljuttatása középfokú oktatási intézményekbe, élménypedagógiai fejlesztés, kultúraterjesztés, pályaválasztási szemléletformálás és tehetséggondozás céljával. Kiemelt figyelmet fordítunk azokra az intézményekre, ahol korlátozott a kultúrához való hozzáférés lehetősége”.
A programról bővebben itt olvashatnak: https://kultup.hu/
Ab ovo
Zenés némajáték
Négy bohóc-karakter – egy színész.
Egy zenész.
És a nézők.
Ennyi kell, hogy némi humorral megnézzük, életszemléletünk és viselkedési mintáink miatt mennyire másként viszonyulunk a világ dolgaihoz – szerelemhez, munkához, egymáshoz, önmagunkhoz vagy csak egy billegő székhez.
Az Ab Ovo, élőzenés némajáték, a négy, klasszikus vérmérséklet szerinti személyiségtípus története. A szangvinikus, kolerikus, melankolikus, és flegmatikus archetipikus attitűdjeit felhasználva 4 bohóc-karakter jelenedik meg előttünk. Humorral és költőiséggel, de szavak nélkül teszik fel a kérdést: hogyan kötik az életünket gúzsba a berögződött viselkedési mintáink?
Családi, interaktív előadás, élő zenével – utcaszínházi vagy beltéri körülmények között.
További információ a produkcióról: https://ladderartcompany.com/hu/eloadasok/ab-ovo/