teszt események

FELHÍVÁS a 2084 projekt művészeti rezidenciáján való részvételre

A 2084 PROJEKTRŐL


A 2084 projekt (2023-2025) a Kreatív Európa program támogatásában valósul meg, célja a fenntartható előadó-művészeti alkotás elősegítése magyar, francia és lengyel partnerek együttműködése révén. A fő cél a fenntartható előadó-művészeti gyakorlatok megalapozása, valamint olyan produkciók létrehozása az
éghajlatváltozás témakörében, melyek környezettudatosak, és a fenntarthatóság iránt elkötelezett jövőbeli alkotók számára modellként szolgálhatnak.

A projekt részeként 2024 novemberében Budapest ad otthontegy művészeti rezidenciának. A rezidencia ideje alatt a projektben résztvevő állandó művészek helyi alkotókkal közösen hoznak létre egy mozgásszínházi előadást valamint egy képzőművészeti kiállítást. Az előadásban a projekt globális témái összefonódnak a Magyarországra jellemző környezeti kihívásokkal és történetekkel. A bemutatót
követően a rezidencia során létrehozott mű a tervek szerint önállóan, az eredeti alkotók közvetlen közreműködése nélkül él tovább.


KIT KERESÜNK?


Olyan művészek jelentkezését várjuk, akik Magyarországon vagy a szomszédos országok határhoz közeli területein élnek,és az alábbi területek valamelyikén alkotnak:
● Előadóművészek, színészek, táncosok, mozgásművészek, akik rendelkeznek tapasztalattal a fizikai színház vagy mozgásszínház terén.
● Zenészek: színházi tapasztalattal rendelkező klasszikus zongoristák, valamint olyan vokális művészek, akik jártasak a modern zene vagy a jazz éneklésében, a kreatív zenei hangadásban és narrációban, és képesek ritmushangszeren vagy ütőhangszeren játszani.
● Színházi tapasztalattal rendelkező jelmez-és díszlettervezők.
● Képzőművészek bármelyműfajból, akik érdeklődnek a klímaváltozás és fenntarthatóság témájú képzőművészeti kiállításon való részvétel iránt


Fontos követelmény, hogy a rezidencián résztvevő művészek folyékonyan beszéljék az angol nyelvet és a rezidencia, valamint az előadás teljes időtartama alatt ráérjenek. Mivel a projekt középpontjában a fenntarthatóság áll, kiemelten fontos, hogy a résztvevők környezetbarát utazásimódokat válasszanak Budapestre, kizárva a légi közlekedést,ezzel is csökkentve az ökológiai lábnyomukat.


MIT KÍNÁLUNK?


1200 EUR (ÁFÁ-val együtt) díjazás a rezidencián és az előadáson egyaránt részt vevő előadók és zenészek számára.
1000 EUR (ÁFÁ-val együtt) díjazás a a rezidencián résztvevő jelmez-és díszlettervezők és képzőművészszámára.
● A művészeti alkotással kapcsolatos tudásmegosztás és tapasztalatcsere a nemzetközi művészeti csapatunkkal való szoros együttműködés révén.

● A bemutatót követően az előadás valamint a kiállítás aktív marad, a tervek szerint országosan és nemzetközi szinten is előadásra kerül, amely potenciálisan további munkalehetőséget biztosít a résztvevőművészek számára.


KIVÁLASZTÁSI FOLYAMAT

Előadóművészek számára

  1. forduló – Pályázat benyújtása
  • Az előadóművészek számára
    létrehozott pályázati űrlap kitöltése és
    benyújtása 2024. május 10-én éjfélig.
  • A kiválasztott pályázókat május 16-ig értesítjük a továbbjutásról.

2. forduló – Videós feladat benyújtása

  • Egy rövid videó beküldése a
    művészeti csapat által megadott két feladat végrehajtásáról május 24-ig.
  • A kiválasztott pályázókat május 30-ig értesítjük az utolsó fordulóra való
    továbbjutásról.

3. forduló – Casting workshop

  • Részvétel egy kétnapos casting
    workshopon június 8-9-én.
  • A kiválasztott művészek 2024. június 10-ig értesítésre kerülnek a rezidenciára való meghívásukról.

Zenészek, jelmez-és díszlettervezők,
valamint képzőművészek számára

  1. forduló – Pályázat benyújtása

2. forduló – Online feladat és interjúk

  • Egyéni online feladat benyújtása;
    szükség esetén interjún való
    részvétel, melyekre május 20. és
    június 8.
    között kerül sor.
  • A kiválasztott művészek 2024. június 10-ig értesítésre kerülnek a rezidenciára való meghívásukról.

A művészeti rezidencia 2024 novemberében kerül megrendezésre. A rezidencia és próbák a tervek szerint 3 hetet ölelnek fel, pontos dátumok később kerülnek közlésre. Az alkotói folyamat eredményeképpen létrejövő színpadi előadás és a kiállítás bemutatója 2024. november végén decemberének elején várható. Az összestevékenység Budapesten kerül megrendezésre.


A MŰVÉSZETI CSAPAT BEMUTATÁSA


Marofka Mátyás -rendező, művészeti vezető
Krzysztof Gmiter– koreográfus
Victor Morato Ribera -zeneszerző
Marcel Pető -zenei supervisor
O. Horváth Sári – író
Czakó Máté -rendezői munkatárs
Győri Alíz -fotós
Masznyik Hanna – díszlettervező
Auer Alexandra – jelmeztervező
Csanádi Judit– jelmez-díszlet supervisor

További információkért a projektről és a projektben résztvevő állandó művészekről kérjük, látogasson el a projekt partnerek weboldalaira:

La Transplanisphere from France
HYBADU from Poland

A projekt az Európai Unió Kreatív Európa programjának támogatásában valósul meg.

Ab ovo, zenés némajátékunk a Müpa Cifra Palota programjában

Fotó: Győri Alíz

2024. március 10-én Marofka Mátyás és zenész a Müpa Cifra Palota elnevezésű programsorozatának keretén belül adták elő élőzenés, interaktív családi előadásunkat, az Ab ovo-t. A Müpa sokszínű családi sorozata vasárnaponként egész délelőtt kreatív és művészeti programokkal várja a kicsiket és nagyokat az épület minden szegletében.

Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek, egy szuper délelőttöt töltöttünk el veletek, reméljük Nektek is tetszett az előadás! Köszönjük a Müpának a meghívást és a szervezést, az NKA-nak pedig az előadás létrehozásához szükséges anyagi támogatást!

Ab ovo

Zenés némajáték

Vajon az a dolgunk, hogy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk? Ismerjük el, ha ki kell állnunk magunkért vagy át kell adni helyünket másoknak? Avagy lehet új szemüvegen keresztül nézni a világot és kilökni magunkat a megszokások börtönéből? Kényelemből és félelemből miatt rögzítjük önmagunkat viselkedési szokásainkhoz, vagy ilyenek vagyunk? Milyen mértékben ismerjük saját személyiségünket egyáltalán? Hol van a harmonikus egyensúly önmagunk elfogadása és a változásra való nyitottság között?

Négy bohóc-karakter – egy színész.
Egy zenész.
És a nézők.

Ennyi kell, hogy némi humorral megnézzük, életszemléletünk és viselkedési mintáink miatt mennyire másként viszonyulunk a világ dolgaihoz – szerelemhez, munkához, egymáshoz, önmagunkhoz vagy csak egy billegő székhez.

Az Ab Ovo, élőzenés némajáték, a négy, klasszikus vérmérséklet szerinti személyiségtípus története. A szangvinikus, kolerikus, melankolikus, és flegmatikus archetipikus attitűdjeit felhasználva 4 bohóc-karakter jelenedik meg előttünk. Humorral és költőiséggel, de szavak nélkül teszik fel a kérdést: hogyan kötik az életünket gúzsba a berögződött viselkedési mintáink?

Családi, interaktív előadás, élő zenével – utcaszínházi vagy beltéri körülmények között

További információ az előadásról: https://ladderartcompany.com/hu/eloadasok/ab-ovo/

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

2024. március 16-17. – P.E.M (Perdekamp Emotional Method) színészworkshop Sarah Victoria-val

Ladder Art Company is organising a P.E.M Acting workshop with Sarah Victoria on March 16-17.

A kurzusról:

Ismerd meg, hogyan hozhat forradalmi változást a P.E.M. a saját színészi játékodban! A kétszer három órás alkalom során tapasztalatot szerezhetsz, hogyan tudsz hozzáférni a hat alapérzelemhez (Boldogság, Bánat, Düh, Vágy, Félelem és Undor) a P.E.M. módszerén keresztül, és hogyan tudod ezt alkalmazni az előadóművészetben. A P.E.M. fizikális gyakorlatai lehetővé teszik, hogy gyorsan, könnyen és ismételhető módon ki- és beléphess intenzív érzelmi állapotokba, és azt segítik, hogy személyes korlátaidon dolgozva bővítsd színészi képességedet, és fenntartható módon nyújthass szívbemarkoló alakítást. 

Kiknek szól?

  • professzionális színészeknek és színészhallgatóknak
  • amatőr színészeknek, az előadóművészet módszerei iránt érdeklődőknek
  • más előadóművészeti ágban dolgozó művészeknek 
  • nem színészettel foglalkozó színházi szakembereknek, művészeknek

A kurzust Sarah Victoria színművész, okleveles P.E.M. mestertanár vezeti online, kivetítőn keresztül, az ő munkáját segíti majd Marofka Mátyás és Kozma Gábor Viktor a valós térben.

Mikor? Március 16-17., 10:00-13:00
Hol? Budapest, 1027, Jurányi u. 1-3., Grabo Stúdio 80 
Nyelv: angol
Kurzusdíj: 80 euró / 30.000 forint

Megjegyzések:

  • online és jelenléti részvétel is lehetséges!
  • a workshopon való részvételhez alapfokú angoltudás elegendő

További információkért, vagy kérdések esetén fordulj hozzánk az alábbi email címen: ladderartcompany.workshops@gmail.com

Mi az a P.E.M.?

A P.E.M. egy olyan korszakalkotó színészi módszer, amely pusztán fizikai alapon, személyes élmények vagy érzelmi emlékezet felhasználása nélkül nyújt színészeknek és előadóművészeknek közvetlen, könnyed és biztonságos hozzáférést autentikus és univerzális érzelmekhez. A módszert Stephan Perdekamp német rendező és drámaíró alkotta meg azzal a céllal,  hogy egy megbízható művészeti eszközt biztosítson a színészek számára, amely a testi-lelki jólétüket is figyelembe veszi. A P.E.M.-et nemzetközileg elismert színművészeti stúdiókban és egyetemeken tanítják.

További információ a módszerről: https://pem-acting.com/

A kurzusvezető, Sarah Victoria:

Sarah Victoria színésznő, PEM mesteroktató és a Kalliso/PEM International vezetője. 2004 óta minősített PEM-oktató, közvetlenül Stephan Perdekamp tanítványa. A Perdekamp-féle érzelmi módszerről írta diplomamunkáját 2004-ben. Több mint 19 éve tanít, tagja a hamburgi PEM Center igazgatótanácsának, valamint a hamburgi PEM Ensemble és a PEM International Ensemble színművésze. Tanított és vezetett PEM mesterkurzusokat színművészeti egyetemeken világszerte és vezetett PEM workshopokat az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Dél-Afrikában, Indiában, Új-Zélandon, Japánban, Oroszországban és Európában. Jelenleg az ausztráliai Melbourne-ben él, ahol a Kalliso – PEM ausztrál vállalat igazgatója.

Ébredés a MU Színházban: 2023. november 9 és 10. 19:00 – 20:30

„A házak mohón ápolják kövérségüket, de ha ujjammal megérintem őket: elpukkannak. Kilyukadt alattam a föld, színné, fénnyé vált köröttem a levegő: űrben járok. Hosszú éveken át összetévesztett magammal valakit, aki nincsen; s még éveken kívül is, összetévesztettem a foghatatlant a lehetetlennel. Számtalan tündér, nem egy és nem több: ez vagyok, a többi csak látszat…”
Weöres Sándor: Örvény (részlet)

Ez az Ébredés egy olyan mesébe varázsol téged, ahol két alakról, lényed két arcáról álmodsz. Szavak nélkül beszélnek. Próbálnak felnőni ott, ahol soha nem ér véget a gyereklét. Ez az az Ébredés, amikor egy huncut mosollyal a szád szélén térsz magadhoz, mert álmod beszínezi a szürkeséget. Itt a varázslathoz nem kell más, csak egy párna, és ha túl sötét van, az égboltra saját ujjaddal rajzolsz csillagokat.

Cirkuszi, zenés, vizuális színházi világba repít ez a produkció. Humorral és költőiséggel tekint saját lustaságunkra, kicsinyességünkre, gyávaságunkra ugyanúgy, mint a bátorság és odaadás pillanataira. Egy történet az ember kettősségéről, mellyel próbáljuk megismerni saját magunkat a korlátok és álmok útvesztőjében.

A produkció megalapozta egyesületünk szakmai elismertségét, számos fesztivál meghívást tudhat már maga mögött hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

Az előadás 2018-ban a kassai Divadlo Thália Színház színpadán, a Visegrad Fund rezidencia programjának keretein belül, majd 2019-ben Budapesten az Artus Stúdióban került bemutatásra. A premiereket számos nemzetközi és hazai siker követte. A produkció az Isztambuli Magyar Intézet támogatásával szerepelt a törökországi Istanbul Fringe Fesztiválon (2019), továbbá a norvégiai Bergen Fringe Fesztivál (2019), a nagyváradi Infinite Dance Festival (2020) és a 2021-es Művészetek Völgye fesztivál programjába is beválogatták. A Londoni Magyar Intézet támogatásával 2021-ben a Voila! Europe Fesztiválon Londonban az Ébredés képviselte Magyarországot, ahol OffFest díj-jelölést kapott.

  • FELHÍVÁS a 2084 projekt művészeti rezidenciáján való részvételre

    A 2084 PROJEKTRŐL A 2084 projekt (2023-2025) a Kreatív Európa program támogatásában valósul meg, célja a fenntartható előadó-művészeti alkotás elősegítése magyar, francia és lengyel partnerek együttműködése révén. A fő cél a fenntartható előadó-művészeti gyakorlatok megalapozása, valamint olyan produkciók létrehozása azéghajlatváltozás témakörében, melyek környezettudatosak, és a fenntarthatóság iránt elkötelezett jövőbeli alkotók számára modellként szolgálhatnak. A projekt…

  • Ab ovo, zenés némajátékunk a Müpa Cifra Palota programjában

    Fotó: Győri Alíz 2024. március 10-én Marofka Mátyás és zenész a Müpa Cifra Palota elnevezésű programsorozatának keretén belül adták elő élőzenés, interaktív családi előadásunkat, az Ab ovo-t. A Müpa sokszínű családi sorozata vasárnaponként egész délelőtt kreatív és művészeti programokkal várja a kicsiket és nagyokat az épület minden szegletében. Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek, egy szuper…

  • 2024. március 16-17. – P.E.M (Perdekamp Emotional Method) színészworkshop Sarah Victoria-val

    A kurzusról: Ismerd meg, hogyan hozhat forradalmi változást a P.E.M. a saját színészi játékodban! A kétszer három órás alkalom során tapasztalatot szerezhetsz, hogyan tudsz hozzáférni a hat alapérzelemhez (Boldogság, Bánat, Düh, Vágy, Félelem és Undor) a P.E.M. módszerén keresztül, és hogyan tudod ezt alkalmazni az előadóművészetben. A P.E.M. fizikális gyakorlatai lehetővé teszik, hogy gyorsan, könnyen…

Scroll to top