Workshopok

A Létra Kulturális Egyesület 2016 óta folyamatosan valósít meg előadó-művészeti projekteket. A színházi produkciók létrehozása mellett szerepet vállalunk a hazai színházi szakma tudásanyagának fejlesztésében azzal, hogy színészek és előadóművészek számára továbbképzési lehetőségeket tartunk és szervezünk magyar, illetve nemzetközi tanárok bevonásával.

A Theatre Masterclasses kurzus-sorozat alatt 12 workshop szervezését valósítottuk meg, majd 2021 nyarán nagy sikerrel ért véget az első Nemzetközi Színházi Workshop Fórum, többek között a lengyel Gardzienice Centre for Theatre Practices és a new york-i SITI Company vezető tanárainak részvételével.

Közelgő workshopok

2024. március 16-17. – P.E.M (Perdekamp Emotional Method) színészworkshop Sarah Victoria-val

A kurzusról: Ismerd meg, hogyan hozhat forradalmi változást a P.E.M. a saját színészi játékodban! A kétszer három órás alkalom során tapasztalatot szerezhetsz, hogyan tudsz hozzáférni a hat alapérzelemhez (Boldogság, Bánat, Düh, Vágy, Félelem és Undor) a P.E.M. módszerén keresztül, és hogyan tudod ezt alkalmazni az előadóművészetben. A P.E.M. fizikális… Continue reading

Workshopjainkról részletesebben

Intenzív

Workshopok

Heti

Csehov

Nemzetközi Színházi

Workshop Fórum

Scroll to top